első HF oldal
ÚJ HIT ÉS FÉNY HONLAP

ÚJ HONLAPUNK CÍME:

http://www.hitesfeny.hu

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Archívum
 
 
Hit és Fényes lapok
 
Más oldalak
 
Vallási oldalak
 
Még képek!
 
Szavazás - Zene
Milyen zenét szeretsz?

Rock (56 / 19%)
Klasszikus (47 / 16%)
Nép (33 / 11%)
Pop (14 / 5%)
Metál (13 / 4%)
Techno-Elektronikus (5 / 2%)
Világ (10 / 3%)
Jazz (21 / 7%)
Minden félét (96 / 32%)
Nem szeretm a zenét (7 / 2%)

Szavazatok száma: 302

Létrehozás időpontja:
2006-09-11 16:43:23

Szavazás lezárva:
2015-06-04 22:54:46


Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Fórum
Fórumok : Hitélet, vallásosság : Történetek az evangelizációhoz Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Tamas

2005.06.24. 22:54 -
„KÉRJETEK, ÉS ADATIK NÉKTEK! Dr. Helen Roseveare orvost egy éjjel szüléshez hívták. Bár a nővérekkel együtt mindent megtett, amit csak tudott, az anya meghalt. Pici koraszülöttet és egy kétéves leánykát hagyott hátra. A kongói eldugott kis kórház missziói orvosát a tehetetlenség keserű érzése szorongatta. - Ha azt akarjuk, hogy a gyermek életben maradjon – fordult a szülésznőkhöz - , egyenletes hőmérsékletet kell biztosítanunk a számára. De hát nem volt inkubátor, nem volt elektromosság! Az egyik nővér kerített valami dobozt, s a csecsemőt vattába bugyolálva beletette. A másik elsietett egy meleg vizes gumitömlőért. A harmadik pedig fűteni kezdett. - Végtelenül sajnálom, doktor – jelentette a gyógyeszközökért felelős nővér -, megforrósítottam a vizet, s amikor beleöntöttem, a tömlő szétrepedt. Pedig ez volt az utolsó meleg vizes gumitömlőnk. Gyógyszertár nem létezett, ahol másikat vehettek volna, így az orvos kiadta az utasítást: „Nincs más megoldás, helyezzétek el a csecsemőt a tűz közvetlen közelében, te pedig feküdj a baba meg az ajtó között, és ügyelj, hogy a kicsit huzat ne érje.” Másnap délben Dr. Roseveare szokása szerint maga köré gyűjtötte az árva gyerekeket, hogy együtt imádkozzanak. Felsorolta a különböző imatémákat, és beszámolt a kis koraszülöttről is, hogy milyen erőfeszítésekre van szükség az életben tartásához. Megemlítette a szétrepedt meleg vizes tömlőt, és elmondta, mennyire sír a kétéves testvérke, hogy az édesanyja meghalt. Imádkozás közben egy Nammy nevű tízéves kislány az Úr elé vitte a hallottakat azzal az egyszerű őszinteséggel, ahogy az afrikai gyerekek szokták: „Istenem, kérlek, küldj nekünk egy gumitömlőt – de holnap már nem jó, mert addigra a kisbaba meghal. Kérlek, küldd ma délután.” Majd hozzátette: „De Istenem, nem küldenél akkor már egy babát is annak a síró kislánynak? Úgy talán megérti,hogy még most is szereted őt!” Mondhatott ilyen imára őszintén áment a misszionáriusnő? Az igazat megvallva, nem nagyon hitte, hogy Isten ezt a kérést meghallgatja. Abban természetesen nem kételkedett, hogy az Úr mindent megtehet. Hiszen hányszor énekelt erről, és mennyiszer hallotta a prédikációkban! Valóban lehetséges, hogy Isten ezzel az üggyel is foglalkozik? A három év alatt, mióta itt él – töprengett Helen -, még egyszer sem kapott csomagot. Ilyesmi ide nem érkezik. Levél még csak jön hébe-hóba, ha akad olyan, aki egyenesen errefelé utazik és elhozza. No, de tegyük fel, hogy valaki otthonról, Nagy-Britanniából csomagot küldene – kinek jutna eszébe meleg vizes tömlőt tenni bele? Hiszen itt forró az éghajlat! „Aztán körülbelül a délután közepén – mesélte a misszionáriusnő -, amikor éppen az ápolónők iskolájában tanítottam, valaki ezzel az értesítéssel állított be: „Doktornő, egy autó áll a háza előtt…” Hazaszaladtam, de mire odaértem, az autó eltűnt. A verandán azonban egy dobozt találtam, amit Angliából küldtek. A könnyeimmel küszködtem. Úgy éreztem, egyedül képtelen vagyok felbontani. Hívattam tehát az árva gyerekeket, és együtt nyitottuk ki. Legfelül egy csomó ruha volt, élénk színűek, amit a gyermekek annyira kedvelnek. Tágra nyílt szemmel lesték, amint egyik darabot a másik után szedtem ki. Közben egyre imádkoztam: „Ó, Uram, csak jusson belőle mindegyiknek! Aztán néhány kötött fásli következett a leprások részére, ami a társaságot nem nagyon érdekelte. Majd egy nagydarab szappan került elő, de ez még kisebb lelkesedést aratott. A szemük azonban újra felcsillant, amikor gyümölcskeverékkel teli, csinos csomagra bukkantam. Lesz belőle egy rakás sütemény hétvégére! Utána pedig kiemeltem – egy teljesen új meleg vizes gumitömlőt! Elsírtam magam.” Nammy egészen elől állt a gyerekek között. Odafurakodott a dobozhoz. „Ha Isten megküldte a palackot, el kellett küldenie a babát is! – mondta izgatottan. Mindkét kezével belekotort a csomagba, és előhúzta a babát. Felnézett Dr. Rosevearere és azt kérdezte: „Ugye, mami, elmehetek a kislányhoz, hogy megtudja: Jézus szereti őt?” A csomag öt hónapig volt úton. Ez minden képzeletet felülmúl! Öt hónappal korábban Isten a szívére helyezte egy angliai vasárnapi iskolai csoportnak, hogy csomagot küldjön a missziói területre. Valamelyik tanítónak azt az ötletet adta, hogy tegyenek bele egy melegítő tömlőt is, noha a csomag rendeltetési helye az Egyenlítő környéke volt. Az Úr szólított meg egy gyermeket a messzi Angliában, hogy adja oda a babáját egy anyátlan afrikai kislánynak. Igen – Isten elindította válaszát egy imára, mielőtt azt egy gyermek elmondta volna. (Ézs. 65:24)”

[11-1]

Tamas Előzmény | 2005.11.15. 12:52 - #11

Wilhelm Busch: Jézus a mi sorsunk "Amikor még fiatal lelkész voltam, a Ruhr vidéken egy nagy gyűlést tartottak, melyen egy művelt ember két óra hosszat bizonygatta, hogy nincs Isten. Bevetette egész tudását. Nagy volt a siker: "Hurrá! Nincs Isten! Tehetünk, amit akarunk!" Amikor a szónok befejezte beszédét, a gyűlés elnöke felállt és azt mondta: "Most megvitatjuk az elhangzottakat. Aki mondani akar valamit, jelentkezzen!" Természetesen senkinek sem volt bátorsága hozzá. Mindenki azt gondolta: egy ilyen művelt embernek nem lehet most ellentmondani. Valószínűleg sokan voltak, akik nem osztották a véleményét, de kinek van bátorsága előremenni az emelvényre, amikor az emberek ezrei ülnek ott és tetszésüknek ordítva adnak kifejezést! Mégis! Egy hang jelentkezik! A háttérben egy öreg nagymama tűnik fel, jellegzetes Ruhr-vidéki fekete főkötőben. Jelentkezésére azt kérdezi az elnök: "Nagymama, mondani akar valamit?" "Igen", feleli a nagymama, "mondani akarok valamit"! "Akkor előre kell jönnie!" "Jövök", felelte a nagymama, "nem félek!" Bátor asszony. 1925 körül történt ez. A nagymama előresietett hát az emelvényre és elkezdte: "Uram, ön két óra hosszat beszélt itt a hitetlenségéről. Engedje meg, hogy most öt percig beszéljek az én hitemről. Szeretném elmondani önnek, amit az én mennyei Atyám értem tett. Amikor fiatalasszony voltam, baleset érte a férjemet a bányában, és holtan hozták haza. Ott álltam három kicsi gyermekemmel. Abban az időben a szociális juttatások igen csekélyek voltak. Kétségbeeshettem volna, amikor férjem holtteste mellett álltam. És nézze: ekkor történt, hogy az én Istenem megvigasztalt, ahogyan egyetlen ember sem tudott volna megvigasztalni. Amit az emberek mondtak, az egyik fülemen bement, a másikon ki, de Ő, az élő Isten, megvigasztalt. Aztán azt mondtam neki: 'Uram, most apja kell, hogy legyél a gyermekeimnek!' (Megrendítő volt, ahogy az idős asszony mondta.) "Este sokszor nem tudtam, honnan vegyek pénzt, hogy másnap jóllakhassanak a gyermekeim. Ekkor újra megmondtam Megváltómnak: 'Uram, tudod, milyen nyomorult vagyok. Segíts rajtam.!' Majd az öregasszony a szónok felé fordul, és azt mondja: "Soha nem hagyott cserben, soha! Nagy sötétségeken vezetett át az út, de soha nem hagyott cserben. Isten még többet is tett. Elküldte Fiát, az Úr Jézust. Ő meghalt értem és feltámadott, és vérével megmosott minden bűnömtől! Igen", folytatta, "most már öregasszony vagyok. Nemsokára meghalok. De nézze: az örök élet reménységét is nekem adta. Ha itt lehunyom a szememet, akkor a mennyben fogok felébredni, mert Jézusé vagyok. Ezt mind megtette értem! Most önt kérdezem meg, uram, mit adott önnek a hitetlensége?" Erre feláll a szónok, megveregeti az öregasszony vállát és azt mondja: "Ó, egy ilyen öregasszonyt nem akarunk megfosztani a hitétől. Öreg emberek számára egészen jó az." Látniuk kellett volna az öregasszonyt. Erélyesen visszautasította ezt a választ, és azt mondta: "No nem! Ezzel nem fizethet ki engem! Én kérdeztem valamit, tessék válaszolni nekem! Azt már elmondtam önnek, hogy az én Uram mit tett értem, most pedig ön mondja el nekem, mit tett az ön hitetlensége önért?" Nagy zavarban volt a szónok. A nagymama okos asszony volt...

Tamas Előzmény | 2005.08.06. 11:52 - #10

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: A Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segitségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte: -Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? -Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra! Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: -Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni? -Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak! Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el: -Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! -Oh, Szeretet - mondta a Bánat - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang: -Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: -Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem? -Az IDŐ volt, mondta a Tudás. -Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ? A Tudás válaszolt: -"Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!" Törött cserépedények . Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, s mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig volt ez így, nap mint nap, a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a hibátlan edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen látta el a feladatát. De a szegény törött cserép szerfölött szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál. - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy az ösvényen a virágok csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tamas Előzmény | 2005.08.06. 11:51 - #9

Egy nap a székely szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált! Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Tamas Előzmény | 2005.07.15. 17:41 - #8

Bandafőnökből Jézus bizonyságtevője Az egykori bandavezér Nicky Cruz ma a világ számos országában ezrek előtt beszél arról a személyről, aki megváltoztatta az életét. Most néhány sorban közölnénk egyik, fiatalok előtt elmondott beszédét: "Az a kívánságom, hogy ne csupán, mint hajdani bandavezér figyeljetek rám, hanem ismerjétek el mit tud Isten tenni annak az életével, aki enged neki. Ő a ti gondolkodásotokat és szíveteket is meg akarja újítani, hogy ezzel a meggyőződéssel mehessetek el innen: az a Jézus Krisztus, aki Nicky Cruzt megváltoztatta, az én életemet is át tudja formálni. Okkult családban nevelkedtem. Szüleim sátáni erők befolyása alatt álltak, és senki sem tudta elképzelni, hogy Jézusnak valaha is helye lehetne ebben a családban. A szeretet annyira hiányzott otthonunkból, hogy anyám ellökött magától, kitagadott, én pedig teljesen összetörtem lelkileg. Elhagytam Puerto Ricot, és New Yorkba menekültem, ahol egy helyi banda tagjává váltam. Hiába voltam körülvéve emberekkel, napjaimat magányosságban, bizonytalanságban és félelemben töltöttem. Olyan dolgokat követtem el, amilyeneket azelőtt soha, lelkiismeretem végül teljesen eltompult. Hideg szívvel öltem meg egy ellenséges bandatagot. Egy idő múlva én lettem a bandavezér, 205 fiú és 175 lány leste parancsaimat. Mindent megtettek, amire felszólítottam őket, senkire és semmire nem voltunk tekintettel. Annyira mélyre süllyedtem, hogy semmilyen terápia sem tudott segítséget nyújtani. Pszichiáterem is lemondott rólam, mondván: "Nicky, számodra nincs remény, az elektromosszék felé vezető úton haladsz, onnan pedig a pokolba. Szívedben teljes gyűlölet uralkodik azokkal szemben is, akik szeretetet tanúsítanak irántad." Igen, igaza volt! 8 éves koromtól, attól kezdve, hogy anyám megtagadott, minden embert elutasítottam, aki szeretettel közeledett felém. Anyámnak nem kellettem, mástól sem vártam el, hogy szeressen. Ezért lettem ilyen rettenetes. De Isten mégsem mondott le rólam. David Wilkerson New York utcáit járva beszélt Isten szeretetéről. A rendőrök figyelmeztetése ellenére sem ijedt meg attól, hogy felkeresse a gettókat. David jól tudta, hogy élete veszélyben forog, mégsem hátrált meg. Mikor Istenről kezdett beszélni, közbevágtam: "Hagyd abba! Én isten vagyok! Itt az emberi erő, a bandaerő uralkodik! Istennek semmi köze hozzánk, mi sem akarunk tőle semmit. Azonnal tűnj el!" A srácoknak pedig ezt mondtam: "Élvezetet akartok? Annyit adok nektek, amennyit csak szeretnétek. Lemegyünk a pincébe, bagózunk, piálunk, jöhetnek a tabletták, na és a csajok. Ezt a fanatikust pedig szépen elfelejtjük." Így is tettünk. Csak egy valamire nem számítottam: David, ez a nyurga prédikátor, 20 perc múlva megjelent az ajtóban, és mosolyogva utánam kérdezősködött. A barátnőmet félrelökve kiáltottam rá: "Itt vagyok! Mit akarsz tőlem?" A válasz meghökkentő volt: "A barátod szeretnék lenni." - "De én nem!" És, mint egy dühöngő vad nekiestem, ütöttem, míg az orrából el nem kezdett folyni a vér. A hajánál fogva a falhoz rángattam, és fejét a kemény téglának vertem. Csak a bandatagok tudtak megállítani, lefogtak, és a lelkész védelmére kelve azt mondták, mégis egy ártatlan emberrel van dolgunk. Ez a tény engem persze teljesen hidegen hagyott. Amikor végre távozni készültem, David utánam kiáltott: "Nicky, mielőtt elmész, szeretném elmondani neked, hogy Jézus szeret téged." Szavai mélyen érintettek. Olyan érzés volt, mintha kést szúrtak volna belém. Újra és újra visszhangzott bennem: "Jézus szeret téged! Jézus szeret téged!" Sokat gondoltam David Wilkersonra, álom sem jött a szememre. Ennek a prédikátornak volt bátorsága, és ez tetszett nekem. Így mentem el életemben először egy keresztény összejövetelre, hogy Davidet meghallgassam. 75 srácot vittem magammal, mindegyikünknél töltött pisztolyok lapultak. A nagy tömeg ellenére - kb. kétezren voltak jelen - kelletlen módon vonultunk be az istentisztelet helyszínére, Davidet mégsem hoztuk zavarba. Jézus szeretetéről kezdett beszélni. Egyáltalán nem tudtam ki az a Jézus, de az igehirdető nagyszerűen bemutatta őt. Elmondta, hogy Krisztus isteni, ugyanakkor emberi személy is volt, ő is elfáradt, mint mi, barátai elhagyták, és ellenségei keresztre feszítették. Ekkor anyám hangját hallottam, amint azt kiáltja: "Nem vagy a fiam! Nem szeretlek! Te a Sátán fia vagy!" Ebben a pillanatban értettem meg, Jézus is olyan megvetett volt, mint én. Igen, tudtam milyen érzések kínozhatták Jézust, mégsem voltam olyan, mint ő. Ő sohasem vétkezett. Szíve az emberekért dobogott. Mennyire más Nicky Cruz! Én bűnöző voltam, és haragosaim érthető módon akartak eltávolítani az útból. Ha megöltek volna, többé nem jelentettem volna gondot nekik. De Jézusnak egészen más terve volt velem: új szívet akart nekem adni, meg akart változtatni. New York több millió dollárt fordít az elfajult bandák megfékezésére, tagjai segítésére. Miért nem ad mégsem hatékony megoldást a város anyagi támogatása? Mert egy szép klubhelyiség, vagy egy új lakás nem tudja a szív fájdalmát megszüntetni, nem képes a gyötrő gondolatokat messzire űzni. Életem legnagyobb döntéséhez érkeztem ezen az estén. Ez a prédikátor elérte a szívemet. Isten jelenléte érezhetővé vált a teremben, minden gyűlölet eltűnt. Az emberek sírtak és imádkoztak. David Wilkerson hirtelen kinyitotta a szemét, és rám nézett: "Nicky! Adj Jézusnak egyetlen alkalmat az életedben! Mindenhonnan elmenekültél, és az emberek kivetettek. De ez a Názáretből való Jézus a te igazi barátod akar lenni. Ő most itt van. Gyere ide, szeretnék érted imádkozni!" Roppant büszke lévén fejemet rázva jeleztem, hogy nem engedek kérésének. Ekkor - legnagyobb meglepetésemre - barátom Izráel felállt, és megszólalt: "Imádkozzatok értem, én Jézust akarom!" Azt hittem megbolondult, de ő rám nézett, és hívott engem is: "Gyere Nicky! Igaza van a prédikátornak. Gyere, te vagy a legrosszabb!" Minden bátorságomat összeszedve utána mentem. David, miközben értem imádkozott, elkezdett sírni. Ideges lettem. Csak egy egyszerű, mégis magával ragadó imát mondott el. Mélyen megérintett. Ez valódi volt! Úgy beszélt Istennel, mint barátjával. Éreztem azt a szeretetet, ami Jézushoz, és így hozzám is kötötte. Ekkor felnéztem, és síró barátaim arcát pillantottam meg. Izráel közölte velem, hogy átadta életét Jézusnak. Nem akartam elhinni, arra gondoltam, most vesztettem el a legjobb barátomat. A keserűség fokozódott bennem. De ekkor Isten színe előtt láttam magamat, és ő a szívemet elémtárva megmutatta: "Ez vagy te Nicky! De ha a szívedet nekem adod, bevonulok abba. Én szeretlek téged, és meg akarom változtatni a szívedet." Az én könnyeim is el kezdtek patakzani, percekig mozdulatlanul álltam a bűnbánat, a keserűség és a kusza érzések súlya alatt roskadozva. Ekkor úgy éreztem, két kéz pihen meg vállaimon. Jézus kezei voltak. Térdeimre estem. Ennyire még sohasem alázkodtam meg. A bandatagok szeme láttára térdeltem és hangosan zokogtam. Így kiáltottam: "Ó Isten! Szeretlek téged! Még sohasem kerestelek. Valóban szeretsz engem? Kérlek, segíts, segítségre van szükségem! Életem legszükségesebb pillanatában az Úr valósággal életem részévé lett. Ő hallotta az én rövid kétségbeesett imámat. Egyszerre három természetfeletti dolog történt velem. Ezek egy vak, vagy egy rákos meggyógyulásánál is nagyobb csodák. SZERETET: Ettől kezdve tudom Istent és az embereket képmutatás nélkül szeretni. Ami azelőtt lehetetlen volt, Isten segítségével valósággá vált. Isteni szeretettel teltem meg. Életemben először néztem szívem mélyére. Amikor az ember ezt megteszi, kell, hogy másokra is gondoljon. BÉKE: Addig a pontig csupán olcsó élvezetek, magányosság és kitaszítottság volt a részem. De akkor minden vágyam betelet. Ismét tudtam kábítószer, szex és rettegés nélkül aludni, mert békesség költözött szivembe, JÉzus békessége. ÖRÖM: Tudtam anélkül örülni, hogy ittam volna, mert a Szentlélek betöltötte életemet, velem volt. Nincs szükségem többé pótszerekre. Jézus mindazzal megajándékozott, amit a pszichiáter nem tudott megadni: szeretet, béke és öröm. Azt a csodát, ami velem történt, anyám is átélte, és komoly keresztény asszony lett. Bátyáim átadták életüket Jézusnak, és barátaim a bandából egymás után jöttek Krisztushoz. Örömmel várok arra a napra, amikor Jézust szemtől-szembe megláthatom. Alig várom, hogy átkarolhassam, és teljes szívemből kiálthassam: "Köszönöm Jézus!" Ha szeretnéd részletesebben is megismerni Nicky Cruz élettörténetét, olvasd el David Wilkerson : Kereszt az aszfaltdzsungelben c. könyvét! ( Itt járt Bp.-en, nekem kazettája és könyve is meg van )

Tamas Előzmény | 2005.07.06. 11:42 - #7

Plüssmaci Egy délvidéki kisváros peremén jártam, próbáltam megtalálni úticélomat, mielőtt lemegy a nap. Az öreg CB az 1-9-es csatornán sípolt, recsegett, s egyszer csak egy kisfiú hangja szólalt meg: - Brékó 1-9, van itt valaki? Gyerünk pilóták, dumcsizzatok Plüssmacival! - Benyomtam a mikrofont: - Vettem Plüssmaci. - Kösz pajtás! - felelte a gyerekhang - Ki van a vonal végén? Megadtam a bécémet, mire rákezdte: - Nem akarok fárasztani senkit odakint a pályán. A muterom azt mondta, az autósoknak az utat kell figyelniük, nem kíváncsiak a karattyolásomra. Csak az az ábra, hogy itt esz a penész tökegyedül és jólesik kicsit locsogni valakivel. Nyomorék vagyok, nem tudok járni. Válaszoltam és megkértem, hogy fűtse fel nyugodtan a mikrofont, én beszélgetek vele, ameddig akarja. - A fateromé volt ez a szerkentyű - tájékoztatott - de most már asszem’ csak az enyém, meg a muteré, mert a fater meghalt. Egy hónapja, hogy árokba borult. Hófúvásban igyekezett haza. Most a muternak dolgoznia kell, hogy megéljünk. Nekem nem sok hasznomat veszi a nyomorék lábam miatt. Azt mondja, semmi gáz, megleszünk, de néha éjjel arra ébredek, hogy sír. Tudja, van valami, amit nagyon szeretnék. Persze maguk mind túl elfoglaltak ahhoz, hogy velem bajlódjanak. Csak tudja a faterom mindig megkocsikáztatott, mikor hazajött. De ennek már lőttek. Egyetlen brékózás sem zavarta meg a társalgásunkat a mozgássérült kisfiúval. A torkomban egyre nőtt a gombóc, ahogy a saját csemetéimre gondoltam odahaza, Greenwill Townban. - Úgy volt, hogy idén elvisz minket valahová a muterral. Emlékszem, mindig ezt mondogatta: Egyszer a tiéd lesz ez a vén csotrogány, Plüssmaci. Hát én nem ülök többet kilenctengelyesen. De ez az öreg szerkentyű segít tartani a kapcsolatot az összes kamionos barátommal. Na, Plüssmaci most kiszáll a képből és nem nyaggatja tovább, mert a muterom lassan hazajön. Ha erre jár, sikítson, boldogan csevegek magával. - Mielőtt elpályázol, áruld el nekem, hol a kéglitek, kis CB-s barátom! - szóltam bele gyorsan, mire megadta a lakcímét. Én meg egy pillanatig sem haboztam, mert az a rakomány igazán várhat egy cseppet. Semmi perc alatt megfordultam és kilőttem a Jackson Street 229 felé. Ahogy befordultam a sarkon, majd kigúvadt a szemem: három háztömbnyi sorban álltak a kamionok. Nyilván több kilométeres körzetben egy csomó pilóta vette az adást, és csináltak a srácnak egy kis farsangot. Alighogy az egyik hazahozta, a másik már kapta is föl és ment vele egy kört. Akár hiszik, akár nem, én is kivártam a soromat, hogy megutaztassam Plüssmacit. Aztán visszavittem és szépen beültettem a székébe. Ha valamikor, hát azon a napon megtudtam, mi a boldogság. Ott ragyogott annak az emberpalántának az arcán. Szépen felsorakoztunk, mielőtt az anyukája hazajött. Mindenki elköszönt tőle, aztán ment a dolgára. Fülig érő szájjal szorította meg a kezemet: - Viszlát pilóta, találkozunk az éterben. Könnyes szemmel fordultam az autópályára, bekapcsoltam a CB-t és újabb meglepetés ért: - Brékó 1-9 - hallatszott a rádióból -, itt Plüssmaci anyukája. Szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak. Imádkozni fogok magukért, mert valóra váltották a kisfiam álmát. Kiszállok, mielőtt elbőgöm magam. Isten óvja mindnyájukat! Vigyázzanak magukra és viszlát!

Tamas Előzmény | 2005.07.01. 13:13 - #6

Egy kisfiúnak az édesanyja meghalt, egyedül maradt az apjával. Az apa szigorú ember volt, nem engedte gyermekét szabad útra, gondolta, akarata szerint. Ez a gyermek 15 éves korában megszökött. Azt mondta, nem tudok így élni, önálló akarok lenni. Nekem ne parancsolgassanak. Ez a fiú 25 éves korában bekerült egy, az uralkodó elleni lázadásba a középkori Franciaországban. Az összeesküvésben tíz fiatalember volt. A lázadást leleplezték és mind a 10 fiatalembert qillotin általi halálra ítélték. A qillotin egy hatalmas bárd, akit elítéltek, annak oda kellett tennie a fejét, a qillotin leszaladt, a fejet levágta. Az utolsó estén a fiatalemberünk ott ül kilenc társával. Azon gondolkozik – mégis csak szeretett engem az apám, mert nem akarta, hogy ide jussak. Ha még egyszer hazamehetnék és bocsánatot kérhetnék tőle. De késő, reggel kivégeznek. Jön a hajnal, kivezetik a tíz embert. Akinek a nevét mondja a hóhér odalép, a qillotin leszalad, a fej porba hull. Ez a fiatal ember is hallotta a nevét, már mozdul is, amikor más lép ki a sorból. Úgy látszik rosszul hallottam. Aztán vége a kivégzésnek, tíz név a papíron, tíz fej a porban. A hóhérok körül néznek, úgy látszik többet tartóztattunk le. A maga neve nincs itt. Elmehet! A fiatalember azonnal futni kezd. Nagyon jól tudta, hogy benne volt. Az első dolga, most, most megyek haza az apámhoz, és bocsánatot kérek. Tíz év után nehéz végig menni az utcán. Nehéz rátenni a kezét a kilincsre, végig járni a szobákat. Minden üres. Leül apja íróasztala elé. Itt ült az apja mindig, innen nézett rám mindig szigorúan. Most már tudom, azért mert szeretett. A tekintete leesik az íróasztalra – egy levél – a fiamnak. Reszkető kézzel bontja, mit ír az apám nekem 10 év után. Fiam ma reggel azt olvastam az újságban, hogy holnap hajnalban kivégeznek. Én annyira szeretlek téged, hogy megpróbálok odaállni helyetted, hátha sikerül. Gyermekem gondolj arra, hogy így szeret Isten, hogy amikor kárhozatunkról volt szó, ő maga lépett oda. Lejött emberi testben, és odalépett a helyedbe, helyünkbe – elvégeztetett. A fiú leborult az asztalra és sokáig sírt. Amikor fölkelt onnan, egészen más ember lett. Az ő szívében is elvégeztetett, új emberré lett. A fiú szíve válaszolt az édesapa áldozatára. Minden válaszol te mit válaszolsz? (Traush Liza) ------------------------------------

Tamas Előzmény | 2005.06.25. 21:20 - #5

Egy misszionálással kapcsolatos 18. sz.-i történet, bizonyságtétel : "Zinzendorf nem sok utasítást adott nekik [a herrnhuti misszionáriusoknak]. Arra oktatta őket, hogy ne Isten létének bizonyításával kezdjék az igehirdetésüket, hanem azzal, hogy az Isten Fia vérét hullatta érettünk. A Jézus iránti szeretetet igyekezzenek felébreszteni a pogányok szívében, s ha ez a szeretet felébredt, mondják meg azt is, hogy miképpen kell bebizonyítani a Megváltó iránti hálájukat. S hogy ez a módszer legtöbbször bevált, azt bizonyítja többek közt egy Jób nevű amerikai indián bizonyságtétele: "Pogány voltam, s mint pogány meg is öregedtem. Én jól tudom, hogyan gondolkoznak a pogányok. Jött hozzánk egyszer egy igehirdető és tanítani akart minket: azt akarta bebizonyítani, hogy van Isten. Ekkor azt mondtuk neki: Hej, te azt hiszed, hogy mi ezt nem tudjuk? Eredj csak oda vissza, ahonnan jöttél. - Máskor is jött egy igehirdető és tanítani akart minket. Nem szabad lopni - mondotta - sem részegeskedni, sem hazudni stb. Mi azt válaszoltuk neki: Te, bolond, azt hiszed, hogy mi ezt nem tudjuk? Tanuld meg ezt először magad és tanítsd meg azoknak, akikhez tartozol. Mert ki részegeskedik, ki lop, ki hazudik többet, mint a te embereid (a fehérek)? És így haza küldtük. Egy idő múlva eljött hozzám Keresztély Henrik (t. i. Rauch Keresztély Henrik herrnhuti misszionárius) és leült mellém. Körülbelül ezeket mondotta nekem: Az ég és föld ura nevében jövök hozzád. Ő tudatja veled, hogy üdvözíteni akar és a te nyomorúságodból ki akar menteni. Ezért emberré lett, az emberekért odaadta életét és vérét ontotta érettük. - Így beszélt Keresztély Henrik, s azután lefeküdt egy deszkára a kunyhómban és elaludt, mert nagyon elfáradt az utazásban. Ekkor így gondolkodtam: Hej, miféle ember ez? Itt fekszik és nyugodtan alszik. Pedig én agyonverhetném és az erdőbe dobhatnám. Ki kérdezősködne utána? De neki mégsincsenek gondjai. - Nem tudtam szavait kiverni a fejemből. Mindig eszembe jutottak, s mikor aludtam, a vérről álmodtam, melyet az Isten Fia ontott értem. Ekkor azt gondoltam, ez már valami más, és lefordítottam indián testvéreimnek azokat a szavakat, melyeket Keresztély Henrik azután hozzánk intézett. Így támadt Isten kegyelméből az ébredés mi közöttünk. Ezért azt mondom nektek: Testvéreim, hirdessétek a pogányoknak Krisztust és az ő vérét, ha közöttünk áldássá akartok lenni."

Tamas Előzmény | 2005.06.25. 21:18 - #4

"A kaszárnyában olyan szobába került, ahol kb. tízen aludtak. A légkör persze igen hangos volt. Különösen egy hamburgi fiú vitte a szót. Érezni lehetett rajta, hogy a nagyváros minden pocsolyájában megmártózott. Most aztán szennyes beszédével az egész szobát betöltötte. Csak úgy záporoztak a vastag kiszólások, a káromkodások. (...) Elérkezett a nap izgalmas eseménye: megjött a posta. (...) A hamburgi is kapott valamit. Nyilván a barátnője gondolt rá. S miközben büszkén mutogatta a csomag tartalmát, a cigarettát, a bonbont, fontoskodva számolt be különböző közönséges szerelmi kalandjairól. Itt aztán elérkezett egy ponthoz, ahol a csendes bajtárs nem hallgathatott tovább. A többiek ámulatára hirtelen felállt és a maga súlyos, nyomatékos stílusában megjegyezte: "Micsoda szerencsétlen fickó vagy! Ha ilyen mocsok árad belőled, milyen lehet akkor a bensőd! Kár érted!" Ezzel kiment a szobából. És furcsa módon halálos csend ült a többiekre, miután behúzta maga mögött az ajtót. Még nem juthatott messzire a folyosón, amikor a másik utána sietett: - Bajtárs! Állj meg! - Nos, mi van? - Azt mondtad, hogy kár értem. Ilyet eddig senki sem mondott nekem. Ez.... szóval..., hogy is mondjam... úgy néz ki, mintha lenne valami értékem. Nem, sehogy sem értem... Mondd, mire gondoltál? A csendes ember megállt, majd ismét megszólalt a maga különös, hangsúlyos módján: - Isten alkotni akart belőled valamit. Hiszen téged is Ő teremtett, és most... egy ilyen rakás szemét! Milyen kár! Igen, ha az ember meggondolja, hogy Istennek terve volt veled, nem mondhat egyebet: kár érted! Ezután rögtön sorakozni kellett. A csendes ember a helyére sietett. Miközben a szakasz összeállt, hirtelen érezte, hogy valaki hátulról egy cukorkát csúsztat a kezébe. Egy pillanatra hátrafordult - a durva hamburgi állt mögötte. Természetesen most nem volt alkalom a beszélgetésre. De amikor a sorok feloszlottak, a csendes ember megkérdezte: - Mi jutott eszedbe, hogy éppen nekem kedveskedsz, holott olyan keményen megmondtam a véleményemet? A másikból valósággal kitört a vallomás: - Te vagy az egyetlen, aki az életemet komolyan vetted. Őszintén hiszed, hogy érték lehetne belőlem! Ezt mesélte el körünkben a látogató. Hosszú ideig senki nem szólt egy szót sem. Ki-ki azon gondolkozott, hogy a legtöbben - mint az a hamburgi - álarcot hordanak, amely mögött ott rejtőzik tulajdonképpeni valójuk, vágyaival és nyomorúságával. Valaki aztán megkérdezte: "És mi lett a folytatás?" A férfi mosolygott. "Azóta jó barátok vagyunk, sőt testvérek. Együtt olvassuk a Bibliát. Bajtársam megtalálta az Úr Jézust, és tudja, hogy Krisztus az ő Megváltója is." Engem különösen megérintett, hogy ez a hamburgi férfi a megjegyzésben nem sértést, bántást látott (láthatott volna azt is - nézőpont kérdése), hanem az életének értékelését.

Tamas Előzmény | 2005.06.24. 22:59 - #3

A sorsdöntő aláírás Nagy Péternek, minden oroszok cárjának szokása volt időről időre levetni császári díszét, és egyszerű öltözékben, ismeretlenül elvegyülni népe közt. [Amikor a katonaság közt uralkodó szellemről, fegyelemről akart tudni, egyszerű tiszti v. tisztviselői egyenruhát öltött.] Volt abban az időben egy fiatal orosz törzstiszt, aki számvivő tiszti minőségben teljesített szolgálatot a birodalom egyik határ menti erődítményében. Neki kellett az ott állomásozó ezredek katonáinak a zsoldot kifizetnie, és erről feletteseinek elszámolnia. Ez a fiatal tiszt rossz befolyás alá került. Játszani kezdett! (…) Hamarosan eljátszotta megtakarított pénzét, és nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy hozzányúljon a rábízott hivatalos pénzhez. (…) Hirtelen jött a keserves ébredés. Tudomására hozták, hogy másnap egy udvari tisztviselő érkezik, aki a könyvelést és a kasszát fogja ellenőrizni. (…) Tüstént nekilát, hogy mérleget vonjon. (…) Óriási összeg hiányzik! Mindent pontosan felír egy papírlapra. A rábízott pénz összegét, a kiadott zsoldot, a fennmaradt összeget, és alatta az összeget, amely hiányzik. Reményvesztetten bámul erre a számra. Kétségbeesetten írja alá e szavakat: „Óriási adósság! Ki tudja ezt kifizetni?” Pontosan tudja, hogy ő nem. És megérlelődik benne az elhatározás… (…) A töltött pisztoly már ott fekszik mellette az asztalon… És ahogy így gyötrődik magában, hirtelen ólmos fáradtság lepi meg, és a szeme lecsukódik. Éppen ezen az éjszakán állít be Nagy Péter cár, helyőrség-ügyeletes tiszti ruhában az erődbe. (…) Meglátja az alvó tisztet, a nyitott pénzszekrényt, a könyveket és a papírt, a revolvert az asztalon… (…) Első gondolata, hogy vállon ragadja a tisztet, és a fülébe kiált: ön le van tartóztatva. A következő pillanatban azonban már részvétet érez a fiatal tiszt iránt. Milyen fiatal még! (…) Aztán pillantása a reszkető kezekkel leírt kétségbeesett sóhajtásra esik: „Óriási adósság! Ki tudja ezt kifizetni?” Megindultan veszi kezébe a cár a tollszárat, amely kiesett az alvó kezéből, bemártja, és egyetlen szót ír a sor alá. Azután lábujjhelyen elhagyja a szobát, és becsukja az ajtót. Eltelik egy óra, aztán még egy. Hirtelen felriad az alvó. (…) pisztolya után nyúl, halántékához tartja… éppen el akarja sütni… ekkor tekintete a papírlapra esik, és arra az egy szóra, amely nem volt ott, amikor elaludt. Egyetlen név áll ott: „Péter” (…) az iratszekrényhez siet, és kikeres egy okmányt, amely a cár eredeti aláírását viseli, és összehasonlítja a névvel, amely az „Óriási adósság! Ki tudja ezt kifizetni?” sor alatt áll. Semmi kétség. Ez valóban a cár aláírása! (…) Másnap reggel futár érkezik a cári udvarból, a fiatal törzstisztet keresi, és átnyújt neki egy vászonzacskót, nagy összeg pénzzel. (…) A cár mindent kifizetett. Pedig erre egyáltalán nem volt köteles. Ellenkezőleg, hivatalától megfoszthatta és súlyosan megbüntethette volna a hűtlen számadó-tisztet. Ő azonban kegyelmet gyakorolt jog helyett. (…) Éppígy vagyunk mi magunk is az Istennel szemben fennálló adósságunkkal. Óriási adósság! Ki tudja kifizetni azt? Én nem, és te sem. Milyen jó, hogy jött egyvalaki, aki helyettünk mindent rendbe tett és tisztázott: Jézus Krisztus. De gondolj arra: Neki nemcsak egy aláírásába került, hogy minket Istennel kiengeszteljen. Elhagyta mennyei dicsőségét, mélységesen megalázta magát, és végül a keresztfán meghalt értünk. Ott, a sötétség három órája alatt Isten elszámolt Vele, a szeretett Fiúval. Elszámolta a te bűnödet és az én bűnömet. Ő tiszta volt. Ő teljesen bűntelen volt. „Vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs. 53,5). Hiszed-e ezt?

Tamas Előzmény | 2005.06.24. 22:56 - #2

Kifizetetlen számlák Egy írországi tehetős nagybirtokos, aki hűséges keresztyén ember volt, a birtokain foglalkoztatott embereknek egy alkalommal igen eredeti és mély benyomást keltő prédikációt tartott. Egyik napon birtokának legforgalmasabb pontjain felhívásokat függesztett ki, a következő szöveggel: „Jövő hétfőn délelőtt tíztől tizenkettőig az irodámban vagyok található. Ebben az időpontban kész vagyok valamennyi alkalmazottam kifizetetlen számláját kiegyenlíteni. A számlákat természetesen mindenki hozza magával.” Attól kezdve naphosszat csak erről beszélnek a munkások egymás között. Egyesek azt mondták: ámítás az egész. (…)Voltak, akik úgy vélték, az uraság megzavarodott (…) Amikor eljött a kijelölt nap, mégis számos ember lehetett látni, amint az iroda felé tartott. (…) A földbirtokos percnyi pontossággal megérkezik a kocsiján, titkárával együtt kiszáll, és anélkül, hogy egy szót vesztegetne, bemegy az irodába, és becsukja maga mögött az ajtót. Kint izgatott beszélgetés kezdődik: „Mégis lenne a dologban valami?” (…) „Talán csak azt akarja, hogy nyíltan kiteregessük eléje adósságainkat, és azután megaláz bennünket?” (…) Eltelik egy teljes óra, de senki sem ment be, hogy a kifizetetlen számláit felmutassa. Amikor azt tanácsolja valaki a szomszédjának, hogy próbálja meg, azt a mérges választ kapja: „Én nem vagyok annyira eladósodva, mint te; nincs olyan nagy szükségem rá. Próbáld meg inkább te!” És így telik a drága idő. Végül, amikor már fél tizenkettő van, egy idős házaspár érkezik karonfogva. (…) Az öregember bal kezében egész köteg számlát szorongat. (…) A két öreg szaván fogja a földbirtokost. Kissé félénken nyitják ki az ajtót, és belépnek az irodába. Ott szíves fogadtatásban van részük. (…) A számlákat összeadják, majd pedig kézhez kapják a teljes összegről szóló csekket a birtokos aláírásával. Hálától túláradó szívvel készülnek elhagyni az irodát, amikor azt mondja a titkár: „Ne menjenek még, maradjanak itt mindaddig, amíg az óra tizenkettőt üt, és bezárjuk az irodát!” Erre azt felelik, hogy kint sokan várják, hogy kimenjenek és meghallják, igaz-e az ajánlat. A birtokos azonban szigorúan nemet mond, és azt mondja: „Maguk a szavamon fogtak, a többieknek ott kint is azt kell tenniök, ha azt akarják, hogy adósságukat kifizessem.” Így telnek az értékes percek. A tömeg az ajtó előtt már nyugtalan, de egyikük sem meri lenyomni a kilincset, hogy belépjen az irodába. Végre, tizenkét órakor az idős házaspár sugárzó arccal lép ki. „Megtartotta a szavát?” – záporoznak a kérdések mindenfelől. „Igen, nézzétek csak, itt a csekk, annyit ér, mintha készpénzt adott volna!” (…) Nemsokára kilép a birtokos és titkára a házból, és a kocsihoz sietnek. Körülfogja őket a tömeg, és mindenünnen kifizetetlen számlákat nyújtanak feléjük. (…) Nem fogja a számlánkat éppúgy kifizetni, mint a két öregét?” (…) „Most már késő. Bőségesen volt időtök és alkalmatok. Kifizettem volna a ti számlátokat is, ti azonban nem hittetek nekem.” És felhasználva az alkalmat, a délelőtt eseményeit ahhoz hasonlítja, ahogyan az emberek Isten ajánlatát visszautasítják. Mégpedig Istennek azt az ajánlatát, hogy minden bűnüket megbocsátja, ha Jézus Krisztushoz, Istennek megfeszített és feltámadott Fiához fordulnak. Jézus Krisztushoz, az Úrhoz és Üdvözítőhöz, aki egyedül tudja és akarja is bűneinkért megfizetni az árat. És ünnepélyes komolysággal figyelmezteti az embereket, ne legyenek ostobák, és ne becsüljék le Istennek ezt a nagylelkű ajánlatát, és ne mulasszák el, a gyorsan tovaszálló időt kihasználni.

Tamas Előzmény | 2005.06.24. 22:54 - #1

„KÉRJETEK, ÉS ADATIK NÉKTEK! Dr. Helen Roseveare orvost egy éjjel szüléshez hívták. Bár a nővérekkel együtt mindent megtett, amit csak tudott, az anya meghalt. Pici koraszülöttet és egy kétéves leánykát hagyott hátra. A kongói eldugott kis kórház missziói orvosát a tehetetlenség keserű érzése szorongatta. - Ha azt akarjuk, hogy a gyermek életben maradjon – fordult a szülésznőkhöz - , egyenletes hőmérsékletet kell biztosítanunk a számára. De hát nem volt inkubátor, nem volt elektromosság! Az egyik nővér kerített valami dobozt, s a csecsemőt vattába bugyolálva beletette. A másik elsietett egy meleg vizes gumitömlőért. A harmadik pedig fűteni kezdett. - Végtelenül sajnálom, doktor – jelentette a gyógyeszközökért felelős nővér -, megforrósítottam a vizet, s amikor beleöntöttem, a tömlő szétrepedt. Pedig ez volt az utolsó meleg vizes gumitömlőnk. Gyógyszertár nem létezett, ahol másikat vehettek volna, így az orvos kiadta az utasítást: „Nincs más megoldás, helyezzétek el a csecsemőt a tűz közvetlen közelében, te pedig feküdj a baba meg az ajtó között, és ügyelj, hogy a kicsit huzat ne érje.” Másnap délben Dr. Roseveare szokása szerint maga köré gyűjtötte az árva gyerekeket, hogy együtt imádkozzanak. Felsorolta a különböző imatémákat, és beszámolt a kis koraszülöttről is, hogy milyen erőfeszítésekre van szükség az életben tartásához. Megemlítette a szétrepedt meleg vizes tömlőt, és elmondta, mennyire sír a kétéves testvérke, hogy az édesanyja meghalt. Imádkozás közben egy Nammy nevű tízéves kislány az Úr elé vitte a hallottakat azzal az egyszerű őszinteséggel, ahogy az afrikai gyerekek szokták: „Istenem, kérlek, küldj nekünk egy gumitömlőt – de holnap már nem jó, mert addigra a kisbaba meghal. Kérlek, küldd ma délután.” Majd hozzátette: „De Istenem, nem küldenél akkor már egy babát is annak a síró kislánynak? Úgy talán megérti,hogy még most is szereted őt!” Mondhatott ilyen imára őszintén áment a misszionáriusnő? Az igazat megvallva, nem nagyon hitte, hogy Isten ezt a kérést meghallgatja. Abban természetesen nem kételkedett, hogy az Úr mindent megtehet. Hiszen hányszor énekelt erről, és mennyiszer hallotta a prédikációkban! Valóban lehetséges, hogy Isten ezzel az üggyel is foglalkozik? A három év alatt, mióta itt él – töprengett Helen -, még egyszer sem kapott csomagot. Ilyesmi ide nem érkezik. Levél még csak jön hébe-hóba, ha akad olyan, aki egyenesen errefelé utazik és elhozza. No, de tegyük fel, hogy valaki otthonról, Nagy-Britanniából csomagot küldene – kinek jutna eszébe meleg vizes tömlőt tenni bele? Hiszen itt forró az éghajlat! „Aztán körülbelül a délután közepén – mesélte a misszionáriusnő -, amikor éppen az ápolónők iskolájában tanítottam, valaki ezzel az értesítéssel állított be: „Doktornő, egy autó áll a háza előtt…” Hazaszaladtam, de mire odaértem, az autó eltűnt. A verandán azonban egy dobozt találtam, amit Angliából küldtek. A könnyeimmel küszködtem. Úgy éreztem, egyedül képtelen vagyok felbontani. Hívattam tehát az árva gyerekeket, és együtt nyitottuk ki. Legfelül egy csomó ruha volt, élénk színűek, amit a gyermekek annyira kedvelnek. Tágra nyílt szemmel lesték, amint egyik darabot a másik után szedtem ki. Közben egyre imádkoztam: „Ó, Uram, csak jusson belőle mindegyiknek! Aztán néhány kötött fásli következett a leprások részére, ami a társaságot nem nagyon érdekelte. Majd egy nagydarab szappan került elő, de ez még kisebb lelkesedést aratott. A szemük azonban újra felcsillant, amikor gyümölcskeverékkel teli, csinos csomagra bukkantam. Lesz belőle egy rakás sütemény hétvégére! Utána pedig kiemeltem – egy teljesen új meleg vizes gumitömlőt! Elsírtam magam.” Nammy egészen elől állt a gyerekek között. Odafurakodott a dobozhoz. „Ha Isten megküldte a palackot, el kellett küldenie a babát is! – mondta izgatottan. Mindkét kezével belekotort a csomagba, és előhúzta a babát. Felnézett Dr. Rosevearere és azt kérdezte: „Ugye, mami, elmehetek a kislányhoz, hogy megtudja: Jézus szereti őt?” A csomag öt hónapig volt úton. Ez minden képzeletet felülmúl! Öt hónappal korábban Isten a szívére helyezte egy angliai vasárnapi iskolai csoportnak, hogy csomagot küldjön a missziói területre. Valamelyik tanítónak azt az ötletet adta, hogy tegyenek bele egy melegítő tömlőt is, noha a csomag rendeltetési helye az Egyenlítő környéke volt. Az Úr szólított meg egy gyermeket a messzi Angliában, hogy adja oda a babáját egy anyátlan afrikai kislánynak. Igen – Isten elindította válaszát egy imára, mielőtt azt egy gyermek elmondta volna. (Ézs. 65:24)”

[11-1]

 

Üdvözlünk minden kedves látogatót oldalunkon!

Jó nézelődést! :)

 

Köszönjük, hogy adója 1%-ával is támogatja a

Hit és Fény Alapítványt !

Adószám: 19650421-1-42

OTP Bank: 11705008-20134488-00000000

 
Látogatottság
Indulás: 2004-10-09
 

Írhatsz nekünk:

hitesfeny@gmail.com

 
Hírdető fal
 
Az idő
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!