|
Témaindító hozzászólás
|
2005.06.25. 22:02 - |
| kedves testvérek!
Eddigi sokszoros hitbeli tapasztalatom, hogy Isten használni AKARJA imáinkat. Hogy jobban tudja valóra váltani azokat a (Neki tetsző) szándékokat, amelyeket imáinkban hordozunk.
Valahogy így van ez a politikával is. Addig nem fog megtisztulni a politikai közélet, amíg nem imádkozunk érte!!! Mi, keresztények!! Nem a hindu, nem a moszlim, nem a hare krisnás, hanem mi keresztények!!
Íme, itt a viszonylag új ok, hogy imádkozzunk nem csak ewgyik másik politikai vezetőnk megtéréséért:
Gyurcsány Ferenc és a nebánts magyarok
A magyar miniszterelnök pénteken Szabadkára látogatott, és először keresett fel egy határon túli magyar közösséget, a kettős állampolgárságot elutasító december 5.-i népszavazás óta. Mondhatnánk ez nem kis politikusi bátorságra, vall, tekintve, hogy a kormányfő igen aktívan érvelt a nem válasz mellett. Fogadta is őt egy - főként fiatal értelmiségiekből álló - kisebb tiltakozó csoport, akik aztán a szerb rendőrség hathatós közreműködésével eltávolításra kerültek, így végül nem zavarták a miniszterelnök urat a véleménynyilvánítás jogának szabad gyakorlásával, mert hát ez ugye bántotta volna a fülét, szemét meg az a sok tiltakozó tábla, amelyek finoman utaltak arra, hogy a jelenlévők szívesebben látnák Gyurcsány Ferencet a trianoni határokon belül. A cikk témája mégsem ez, mivel a beszéde során a kormányfő úgyis megkapta a hallgatóság soraiból a szemrehányást, a népszavazási kampányban játszott - erkölcsileg legalábbis nehezen igazolható - szerepéért. Viszont figyelmet érdemel egy másik esemény, amely szinte ezzel párhuzamosan történt Palicson, és egyáltalán nem tekinthető egyedi esetnek a Délvidéken, az elmúlt évek óta.
Történt, hogy öt magyar diák az érettségi sikerét ünnepelte az üdülőhelyen, és közben nem átallottak az anyanyelvükön társalogni. Történetesen arra járt egy szerb diáklány is a barátnőivel, és meghallván a magyar beszédet gyalázni, majd fenyegetni kezdte a magyar diákokat. Amazok nem reagáltak semmit, a szerb lányt, pedig a barátnői elrángatták onnan. Csakhogy kisvártatva két szerb fiú tűnt föl, és szitkozódások közepette elkezdett sörösüvegeket hajigálni a magyar fiatalokhoz. Mivel még így sem sérült meg senki - a sértettek, pedig számbeli fölényük ellenére ezt is nyugodtan fogadták -, a szerbek odamentek, kiválasztottak egyet közülük, és összeverték, miközben a sértett társai tétlenül asszisztáltak mindehhez.
Mit lehet erről ezek után elmondani azon kívül, hogy gratulálunk a magyar fiatalok felvilágosult, européer magatartásához, mivel nem hagyták magukat provokálni - így elvégre csak egy magyar fiatalt vertek megint össze - és igazán nem élezték tovább az amúgy is feszült helyzetet, mondjuk azzal, hogy közbeavatkoznak és megvédik a társukat. Elvégre jobb nem belekeveredni az ilyesmibe, nem igaz? Hajrá, csak így tovább, és néhány évtized múlva megszűnik minden feszültségforrás tekintve, hogy a magyarság nagy része eltűnik a Kárpát- medencéből részben az asszimiláció, részben az elvándorlás következtében, ami pedig megmarad belőle, az legföljebb arra lesz jó, hogy skanzenban mutogassák "Lám, ilyen népek is éltek errefelé annak idején különleges nyelvvel és kultúrával, de ma már...?".
Azonban számomra valahogy ez a történet kicsiben leképezi mindazt, ami nagyban megtörtént december 5.-én, és megtörténik minden áldott nap azóta, hogy hazánk felszabadult a szovjet megszállás alól, és visszanyerte a szuverenitását. Ennek a közösségnek a tagjai nem éreznek felelősséget egymás iránt, és ahol lehet, kibújnak ez alól. Ez ugyan a decemberi szavazásban csúcsosodott ki leginkább, de számtalan megnyilvánulását lehetett és lehet érezni nap, mint nap. Jellemző például, hogy az MTV hétfő esti híradója az eset kapcsán tudósításában szükségesnek tartotta kihangsúlyozni, hogy mindkét társaság jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, mintha ennek bármi jelentősége lenne az ügyben. Ezt azért merem leírni, mert miheztartás végett: 1., Buli volt, tehát ittak de a sértett egy magyar fiatal, akit két szerb összevert, és a társai ezt tétlenül nézték, tehát mellékes, hogy ivott e vagy sem, nem egy szimpla kocsmai verekedésről van szó, még ha ilyen színezetét igyekeztek is kelteni a dolognak. 2., A magyar fiatalokat egy szerb lány az incidens előtt már szidalmazta egyértelműen a származásuk miatt, hiszen zavarta, hogy magyarul beszélnek, és ezt oly módon adta félreérthetetlenül értésükre, hogy amennyiben ezen a nyelven kívánnak társalogni, takarodjanak Magyarországra. 3, Nagyon unom már a magyar sajtó visszataszító szervilizmusát. Ha idehaza tízévente két támadás történik egy honi színes bőrű kisebbség ellen, - amiről ráadásul kiderül, hogy a saját házuk tájáról érkezett - minden fenntartás nélkül hitelt adnak a többségi társadalomra rasszizmust kiáltóknak. Az viszont láthatóan nemigen zavarja sem őket, sem jogvédőinket, sem pedig politikusainkat, hogy egyes, határainkon kívül rekesztett magyar közösségeket évek óta érnek verbális és fizikai atrocitások, politikai zaklatások (lásd: múlt évi magyarellenes falfirkák, és magyarverések a Délvidéken). Ilyenkor mindig valami mellékes indokot igyekeznek felfedezni, várják a hivatalos vizsgálat eredményét (a cigánygyerek leszúrásakor ez miért nem volt oly fontos?), majd ha ez sem mentő körülmény, mert egyértelműen bebizonyosodott a visszaélések magyarellenes mivolta akkor szép csendben elhal a dolog.
Nem is tudom, melyik gerjeszti a másikat. A társadalmi közöny a közszereplőink és a média nemtörődömségét, vagy épp fordítva. Ez az egyes szomszédos országokban megnyilvánuló intézményes, széles társadalmi bázissal rendelkező magyarellenességet már-már természetesnek vevő, vagy egyenesen kárörömmel szemlélő magatartása csapódik le ebben az ostoba és gyáva hazai közgondolkodásban. Mindenesetre a politikusok érzik, a magyar társadalom jelentős részének, (ha nem egyenesen a többségének) finoman szólva nem szívügye a határon túli magyarság sorsa. Ami pedig tudatlanságból, nagyobbrészt önzésből, és gyávaságból fakad. Így pedig soha nem lesz kárpát-medencei léptékű politikai gondolkodás, és nemzetpolitika, amely pedig hosszútávon, az Európai Unión belüli pozícióinkat is gyengíti, geopolitikai és demográfiai okokból kifolyólag egyaránt.
Bár az utóbbi időben a baloldal részéről is történtek gyámoltalan megnyilvánulási kísérletek a problémakör előtérbe helyezésére, ezek rendre nem jutottak túl a verbális sajnálkozáson, egy család menekültként történő befogadásán, és azon, hogy kiment egy európai vizsgálóbizottság, amely aztán jó szokásához híven a nélkül távozott és fejezte be a munkáját, hogy érdemben bármit is megoldott volna. Fontos lenne a hazai közgondolkodás és szemlélet mielőbbi megváltoztatása, a társadalmi felelősségtudat és összetartozás érzésének megerősítése, a nemzeti szolidaritás fontosságának széleskörű hangsúlyozása. Ez nem megy az oktatás-nevelés ez irányú reformja és a média közreműködése nélkül, valamint megfelelő politikai erő és akarat hiányában. Gátat kell szabni annak az elidegenedési folyamatnak, amely nem csak a hazai magyar társadalmon belül, hanem évtizedek óta a magyar-magyar kapcsolatokban is egyre inkább érezteti romboló hatását.
Mint látható, ezt a munkát elsősorban idehaza kell elkezdeni, de sok múlik a külhoni magyar közösségeken, önszerveződési és jogérvényesítő valamint, közösségmegtartó, önreprodukciós képességeiken. Ez azonban valóban nem lehetséges gazdasági erőforrások, együttműködés, és anyaországi segítség, valamint az autonómiák kiharcolása (nem véletlenül használom ezt a szót) nélkül. Ebben komoly felelősség hárul mind a hazai, mind a határon túli magyar politikai elitre, így ideje, hogy az ellenzék kormányra kerülése esetén programot dolgozzon ki ezekre a problémákra sőt, talán már most ideje lenne elkezdeni foglalkoznia ezzel. Ez nem csak a határon túli magyarok ügyének kérdése kell, hogy legyen, hanem egy átfogó társadalmi politikai reformé, amely nem elválasztható attól. Jelenleg nem sok elszánás mutatkozik a hazai politikai elit részéről arra, hogy mindezt végigcsinálja, vagy egyáltalán csak megkezdje. Kérdés, képes-e elitünk, vagy annak egyik fele felismerni az összefüggéseket, vagy megmaradnak a napi politikai érdekek szintjén? Az idő mindenesetre sürget.
|
[2-1]
| Tulajdonképpen ezt az írást a Történetek a tökéletes szeretetről topicban kellett volna elhelyeznem. De azért itt sincs rossz helyen. Biztos értitek, miért.
Elgondolkodtató levél
Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: „Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket?” Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre.
Billy Graham leányával készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: „Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?”
Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:
– Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén?
– O Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.
– Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben.
– Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben.
– Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben.
– Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. És azt mondtuk, rendben.
– Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.
– Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik.
– Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.
– És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv-műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.
– Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat?
– Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy „amit vet az ember, azt aratja”.
– „Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? Tisztelettel, egy Érintett Tanuló.” És a válasz?
– „Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten.”
– Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy a világ a Pokolba.
– Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki „Hiszek egy Istenben”, miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz az Istenben! Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.
– Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vasárnap és láthatatlan keresztény a hétköznapokban.
– Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem! Gondolkozol?
– Add tovább az üzenetet, ha úgy gondolod, hogy megéri! Ha nem, akkor csak szabadulj meg tőle. Senki sem fogja megtudni, hogy ezt tetted. Azonban, ha kidobod ezt az elmélkedést, akkor ne panaszkodj arról, hogy milyen rossz bőrben van ez a világ!
(x)
|
| kedves testvérek!
Eddigi sokszoros hitbeli tapasztalatom, hogy Isten használni AKARJA imáinkat. Hogy jobban tudja valóra váltani azokat a (Neki tetsző) szándékokat, amelyeket imáinkban hordozunk.
Valahogy így van ez a politikával is. Addig nem fog megtisztulni a politikai közélet, amíg nem imádkozunk érte!!! Mi, keresztények!! Nem a hindu, nem a moszlim, nem a hare krisnás, hanem mi keresztények!!
Íme, itt a viszonylag új ok, hogy imádkozzunk nem csak ewgyik másik politikai vezetőnk megtéréséért:
Gyurcsány Ferenc és a nebánts magyarok
A magyar miniszterelnök pénteken Szabadkára látogatott, és először keresett fel egy határon túli magyar közösséget, a kettős állampolgárságot elutasító december 5.-i népszavazás óta. Mondhatnánk ez nem kis politikusi bátorságra, vall, tekintve, hogy a kormányfő igen aktívan érvelt a nem válasz mellett. Fogadta is őt egy - főként fiatal értelmiségiekből álló - kisebb tiltakozó csoport, akik aztán a szerb rendőrség hathatós közreműködésével eltávolításra kerültek, így végül nem zavarták a miniszterelnök urat a véleménynyilvánítás jogának szabad gyakorlásával, mert hát ez ugye bántotta volna a fülét, szemét meg az a sok tiltakozó tábla, amelyek finoman utaltak arra, hogy a jelenlévők szívesebben látnák Gyurcsány Ferencet a trianoni határokon belül. A cikk témája mégsem ez, mivel a beszéde során a kormányfő úgyis megkapta a hallgatóság soraiból a szemrehányást, a népszavazási kampányban játszott - erkölcsileg legalábbis nehezen igazolható - szerepéért. Viszont figyelmet érdemel egy másik esemény, amely szinte ezzel párhuzamosan történt Palicson, és egyáltalán nem tekinthető egyedi esetnek a Délvidéken, az elmúlt évek óta.
Történt, hogy öt magyar diák az érettségi sikerét ünnepelte az üdülőhelyen, és közben nem átallottak az anyanyelvükön társalogni. Történetesen arra járt egy szerb diáklány is a barátnőivel, és meghallván a magyar beszédet gyalázni, majd fenyegetni kezdte a magyar diákokat. Amazok nem reagáltak semmit, a szerb lányt, pedig a barátnői elrángatták onnan. Csakhogy kisvártatva két szerb fiú tűnt föl, és szitkozódások közepette elkezdett sörösüvegeket hajigálni a magyar fiatalokhoz. Mivel még így sem sérült meg senki - a sértettek, pedig számbeli fölényük ellenére ezt is nyugodtan fogadták -, a szerbek odamentek, kiválasztottak egyet közülük, és összeverték, miközben a sértett társai tétlenül asszisztáltak mindehhez.
Mit lehet erről ezek után elmondani azon kívül, hogy gratulálunk a magyar fiatalok felvilágosult, européer magatartásához, mivel nem hagyták magukat provokálni - így elvégre csak egy magyar fiatalt vertek megint össze - és igazán nem élezték tovább az amúgy is feszült helyzetet, mondjuk azzal, hogy közbeavatkoznak és megvédik a társukat. Elvégre jobb nem belekeveredni az ilyesmibe, nem igaz? Hajrá, csak így tovább, és néhány évtized múlva megszűnik minden feszültségforrás tekintve, hogy a magyarság nagy része eltűnik a Kárpát- medencéből részben az asszimiláció, részben az elvándorlás következtében, ami pedig megmarad belőle, az legföljebb arra lesz jó, hogy skanzenban mutogassák "Lám, ilyen népek is éltek errefelé annak idején különleges nyelvvel és kultúrával, de ma már...?".
Azonban számomra valahogy ez a történet kicsiben leképezi mindazt, ami nagyban megtörtént december 5.-én, és megtörténik minden áldott nap azóta, hogy hazánk felszabadult a szovjet megszállás alól, és visszanyerte a szuverenitását. Ennek a közösségnek a tagjai nem éreznek felelősséget egymás iránt, és ahol lehet, kibújnak ez alól. Ez ugyan a decemberi szavazásban csúcsosodott ki leginkább, de számtalan megnyilvánulását lehetett és lehet érezni nap, mint nap. Jellemző például, hogy az MTV hétfő esti híradója az eset kapcsán tudósításában szükségesnek tartotta kihangsúlyozni, hogy mindkét társaság jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, mintha ennek bármi jelentősége lenne az ügyben. Ezt azért merem leírni, mert miheztartás végett: 1., Buli volt, tehát ittak de a sértett egy magyar fiatal, akit két szerb összevert, és a társai ezt tétlenül nézték, tehát mellékes, hogy ivott e vagy sem, nem egy szimpla kocsmai verekedésről van szó, még ha ilyen színezetét igyekeztek is kelteni a dolognak. 2., A magyar fiatalokat egy szerb lány az incidens előtt már szidalmazta egyértelműen a származásuk miatt, hiszen zavarta, hogy magyarul beszélnek, és ezt oly módon adta félreérthetetlenül értésükre, hogy amennyiben ezen a nyelven kívánnak társalogni, takarodjanak Magyarországra. 3, Nagyon unom már a magyar sajtó visszataszító szervilizmusát. Ha idehaza tízévente két támadás történik egy honi színes bőrű kisebbség ellen, - amiről ráadásul kiderül, hogy a saját házuk tájáról érkezett - minden fenntartás nélkül hitelt adnak a többségi társadalomra rasszizmust kiáltóknak. Az viszont láthatóan nemigen zavarja sem őket, sem jogvédőinket, sem pedig politikusainkat, hogy egyes, határainkon kívül rekesztett magyar közösségeket évek óta érnek verbális és fizikai atrocitások, politikai zaklatások (lásd: múlt évi magyarellenes falfirkák, és magyarverések a Délvidéken). Ilyenkor mindig valami mellékes indokot igyekeznek felfedezni, várják a hivatalos vizsgálat eredményét (a cigánygyerek leszúrásakor ez miért nem volt oly fontos?), majd ha ez sem mentő körülmény, mert egyértelműen bebizonyosodott a visszaélések magyarellenes mivolta akkor szép csendben elhal a dolog.
Nem is tudom, melyik gerjeszti a másikat. A társadalmi közöny a közszereplőink és a média nemtörődömségét, vagy épp fordítva. Ez az egyes szomszédos országokban megnyilvánuló intézményes, széles társadalmi bázissal rendelkező magyarellenességet már-már természetesnek vevő, vagy egyenesen kárörömmel szemlélő magatartása csapódik le ebben az ostoba és gyáva hazai közgondolkodásban. Mindenesetre a politikusok érzik, a magyar társadalom jelentős részének, (ha nem egyenesen a többségének) finoman szólva nem szívügye a határon túli magyarság sorsa. Ami pedig tudatlanságból, nagyobbrészt önzésből, és gyávaságból fakad. Így pedig soha nem lesz kárpát-medencei léptékű politikai gondolkodás, és nemzetpolitika, amely pedig hosszútávon, az Európai Unión belüli pozícióinkat is gyengíti, geopolitikai és demográfiai okokból kifolyólag egyaránt.
Bár az utóbbi időben a baloldal részéről is történtek gyámoltalan megnyilvánulási kísérletek a problémakör előtérbe helyezésére, ezek rendre nem jutottak túl a verbális sajnálkozáson, egy család menekültként történő befogadásán, és azon, hogy kiment egy európai vizsgálóbizottság, amely aztán jó szokásához híven a nélkül távozott és fejezte be a munkáját, hogy érdemben bármit is megoldott volna. Fontos lenne a hazai közgondolkodás és szemlélet mielőbbi megváltoztatása, a társadalmi felelősségtudat és összetartozás érzésének megerősítése, a nemzeti szolidaritás fontosságának széleskörű hangsúlyozása. Ez nem megy az oktatás-nevelés ez irányú reformja és a média közreműködése nélkül, valamint megfelelő politikai erő és akarat hiányában. Gátat kell szabni annak az elidegenedési folyamatnak, amely nem csak a hazai magyar társadalmon belül, hanem évtizedek óta a magyar-magyar kapcsolatokban is egyre inkább érezteti romboló hatását.
Mint látható, ezt a munkát elsősorban idehaza kell elkezdeni, de sok múlik a külhoni magyar közösségeken, önszerveződési és jogérvényesítő valamint, közösségmegtartó, önreprodukciós képességeiken. Ez azonban valóban nem lehetséges gazdasági erőforrások, együttműködés, és anyaországi segítség, valamint az autonómiák kiharcolása (nem véletlenül használom ezt a szót) nélkül. Ebben komoly felelősség hárul mind a hazai, mind a határon túli magyar politikai elitre, így ideje, hogy az ellenzék kormányra kerülése esetén programot dolgozzon ki ezekre a problémákra sőt, talán már most ideje lenne elkezdeni foglalkoznia ezzel. Ez nem csak a határon túli magyarok ügyének kérdése kell, hogy legyen, hanem egy átfogó társadalmi politikai reformé, amely nem elválasztható attól. Jelenleg nem sok elszánás mutatkozik a hazai politikai elit részéről arra, hogy mindezt végigcsinálja, vagy egyáltalán csak megkezdje. Kérdés, képes-e elitünk, vagy annak egyik fele felismerni az összefüggéseket, vagy megmaradnak a napi politikai érdekek szintjén? Az idő mindenesetre sürget.
|
[2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
